Most, hogy ilyen mérhetetlenül nagy szarban van az egészségügy és minden ami ezzel kapcsolatosan ellátásnak minősül, - késztetett arra az elhatározásra, hogy egy forradalmian új (életmű-díj gyanús) eljárást dolgozzak ki a hozzám hasonló kevés (hála)pénzű ezzel szemben módfelett kreatív viszont makacsul gyógyulni vágyók részére…

Már az is vidám optimizmussal tekinthet a jövőbe akinek idáig egy egyszerű nátha is komoly zsebbe markoló problémát okozott.

Mi a teendő? Egyszerűen csak figyelmesen olvassa végig, mi több, tegye magáévá ezt a tanulmányt melyet hosszú és fáradságos kísérletek eredményeként tárok a nagyérdemű elé, fittyet hányva arra az elhanyagolható tényezőre, hogy ezer orvos közül egy sem ajánlja, csupán azért, mert nagyon jól tudják, ellenkező esetben a legnagyobb konkurenciájukat támogatnák.

       Általános elvek

Most még azt hiszi, lehetetlen, de hamarosan belátja majd, hogy bárki elvégezheti  -  akár saját magán is  - például a szívátültetéshez szükséges egyszerű sebészeti műtétet. Az orvosi kamara egynéhány dölyfös és irigy tagja persze ennek az ellenkezőjére esküszik mert reszketnek a gondolattól, ha ez az eljárás széles körben elterjed, lőttek a zsebükbe csúsztatott vastag borítékoknak. Állítják, hogy az ilyen műtétekhez hosszú évek (baromi unalmas) egyetemi tanulmányokra, valamint drága felszerelésekkel tömött kórházakra van szükség.

Ne higgyen nekik! A valóságban egy átlagos képességű szőke háziasszony, akinek van annyi kézügyessége amennyi egy egyszerű kenyérvágó kés kezeléséhez szükséges, képes arra, hogy saját szervei közül bármelyiket, de ha éppen ahhoz van kedve, akár az összeset sikerrel átültesse.

Néhány napja beszéltem egy mérsékelten józan életű, átlagos képességű volt tanítványommal aki első kézből állíthatta: májat vagy szívet operálni egy-két hetes gyakorlás után ugyanolyan egyszerű művelet, mint mondjuk rendszámtáblát cserélni egy mentőautón.

És ez csak a kezdet. Ha figyelmesen végig olvassa ezt a tanulmányt, szabad az út a csúcs felé. Jöhet a legnehezebb ön-operáció a: fejátültetés. Sokan lesznek akik majd le akarják erről beszélni. Ne hallgasson rájuk! Tartsa mindig szem előtt, hogy ezek a megátalkodott pesszimisták Van Goghra is azt mondták, hogy őrült, Beethoven meg süket. Badarság!

A kezdeti kudarcok ne vegyék el a kedvét. PRÓBÁLKOZZÉK! Javaslom: mielőtt saját szerveit kezdené átültetni, előtte gyakoroljon barátain, családtagjain, a házmesteren vagy a főnökén. Jobb híján megteszi valamelyik kedvenc háziállata is. A legtöbb házi sebész elsőre mindig itt szokott megtorpanni. Az emberek eleinte mindig ódzkodnak a szokatlan újdonságoktól. Folyamodhat esetleg az amerikai hadseregben már régen jól bevált módszerhez: toborozzon önkénteseket.

Most tegyük fel, hogy minden akadály elhárult és az áldozat  páciens felkészült az operációra. Készüljön fel ön is! Mielőtt bármihez kezdene, készítsen a keze ügyébe mindent amire szüksége lehet, úgymint: néhány éles kés, olló, tű, cérna, miegymás. A padlóra terítsen néhány újságpapírt, hogy ne csináljon piszkot, majd húzza fel a konyhai mosogatókesztyűjét, pont úgy ahogy azt a kedvenc mosogatószer reklámjából már korábban elsajátította. Helyezzen az arcára egy fehér sebészmaszkot, ha ez nincs, jobb híján egy zsebkendő vagy egy használaton kívüli törlőrongy is megteszi. Ez ugyan nem kötelező de nagyban hozzájárul az operátor előnyös megjelenéséhez és egyben az arca is rejtve marad a páciens előtt.

       Kezdődhet a műtét.

Előbb azonban néhány fontos szabály.

Ne várjon tökéletes eredményt egy csorba, kimustrált kenyérvágó késtől. Ezt még a leggyakorlottabbaknak sem árt észben tartani. Ne feledje: a tompa és rozsdás kés könnyen megcsúszik, és csúnya balesetet okoz.

Legyen bátor és határozott. Maga nem fodrász, hanem sebész!

Kezdje valami kicsivel. Ne próbálkozzon rögtön egy egész szív eltávolításával. Kezdje valami egész apró dologgal, kezdje LEGALUL.

Jobbról balra és alulról felfelé dolgozzon. Elvarráskor természetesen fordítva értendő a szabály.

Fontos szempont a biztonság! Vágjon magától távol. Kivéve persze amikor saját magát műti.

Ha a páciens a műtét során felébredne, húzza félre a maszkját és mosolyogjon rá barátságosan. Ez megnyugtatja. Az operáció helyét lehetőleg takarja el (legjobb, a vállával).

Ne feledje: alkohol és vér nem keverednek! Ünnepeljen később.

       Hogyan találjunk donort?

Hamis rendszámú mentőkocsi például jó szolgálatot tehet. Ha ezt nem engedheti meg magának, szerezzen be egy sztetoszkópot és gyakorolja a gyors helyszínre érkezést, rutinos szív-zörejhallgatást (gondterhelten, fejcsóválva). Bárki, akinek látható sebe van éppúgy megteszi mint egy hulla.

Ha nincs baleset, akkor se csüggedjen. A heti piacon vásároljon mézeskalács szívet, vagy vigye haza a kocsmából a zsíros kártyacsomagot, abban is sok szív van. Májat, vesét, gyomrot egyszerűen beszerezhet bármelyik nagyobb élelmiszer áruházban, de azt mindig tartsa szem előtt, hogy a pót szerv NEM lehet nagyobb az eltávolítottnál. Egy vese alakú dohányzóasztalka például  -  bármilyen kecsegtető megoldásnak látszik  -  nem pótolhat egy vesét. Gondolja el, micsoda problémákat okozna az elvarrásnál.

       Teljes fejátültetés.

Most, hogy már mindent tud a szervátültetésről, jöhet a csúcs: a fejátültetés.

Fejátültetéshez minden szempontból jobb két fej, mint egy. Két sebész mindig könnyebben boldogul, mint egy magányos farkas. Mielőtt igazán rákoncentrálnánk a lényegre, lazításképpen engedjék meg, hogy ezzel kapcsolatban elmeséljem egyik igen tanulságos esetemet.

Történetesen a segédem unokaöccsén végeztünk fejátültetést, aki nagy pipás de csak egyszer panaszkodott fejfájásra. A donort pedig néhány perce gázolta el egy azonosíthatatlan ámokfutó mentőautó. Míg segédem a fogadó személy fejét és pénztárcáját választotta el tulajdonosától, jómagam ugyanezt tettem a donorral. Ezután már gyerekjáték volt a többi. Már éppen bemosakodtunk az ebédhez, amikor a páciens vakságra kezdett panaszkodni.

Több alternatíva kínálkozott. Optikai ideg-sérülés, segédem szerint hisztérikus vakság, de az sem kizárt, hogy valamelyikünk hüvelykujja csúszott bele a donor szemgödrébe a műtét alatt. Mint általában minden bonyolult probléma megoldása roppant egyszerű, és talán éppen azért olyan nehéz rájönni mert annyira kézenfekvő, hogy az ember nem is gondol rá. Mint ebben az esetben is. Megfeledkeztünk ugyanis arról, hogy segédem a pácienst egy óvatlan pillanatban hasmánti helyzetéből a hátára fordította, én pedig elmulasztottam a fejet is hasonlóképpen megfordítani. Az eredmény nem lehetett kétséges: a fej hátrafelé nézett, így aztán amikor a páciens a hátán feküdt, a szemei belenyomódtak a párnájába.

Még, hogy hisztérikus vakság!...

Jót nevettünk e csacska baklövésen, de hát az ilyesmi még a legnagyobb sebészek praxisában is előfordul. Betegünk ma már gond nélkül megtudja gyújtani a pipáját, tökéletesen borotválkozik (két tükör segítségével) és ami a legfontosabb, a fejfájása is elmúlt, vagyis mindenképpen normális életet él. Mi pedig levontuk a megfelelő következtetéseket. Úgymint:

a, különösen figyeljen a törzs-fej elhelyezésére. Javallott a fejet és a törzset ELEJE és HÁTULJA címkékkel ellátni.

b, bizonyosodjon meg arról, hogy a fogadó személy és a donor ugyanolyan számú sapkát és inget hord. A fejek általában idegenkednek az idegen testektől, mégpedig azok eltérő számozása miatt.

c, takarékoskodjon a maradékkal. Tartalék fejek és törzsek mindig jól jöhetnek.

Hasznos tudnivalók haladóknak.

1. Alkalmazzon legalább egy kisegítőt, különösen kezdetben. Persze boldogulna egyedül is, mégse szégyenkezzen e miatt. Több kéz, többet vág.

2. Ne vigye túlzásba. Ne engedje, hogy elragadja a hév. Az önsebészet valójában egészséges és sok terhet vesz le az amúgy is túlterhelt egészségügyről, ráadásul élénkítő hatású, de ne feledje, hogy kissé igénybe veszi a szervezetet. Ha egy vesebeültetést elvégzett, adjon magának legalább egy hetet mielőtt nekilát a szívnek.

3. Lehetőleg sose dolgozzon tükör nélkül. VIGYÁZAT! Ami a valóságban bal oldalt van, az a tükörben a jobb oldalra kerül és vica-versa.

Egyik ismerősömnek most kifelé állnak a lábfejei, mert megfeledkezett erről az apróságról. Azzal pedig végképp nem értünk egyet, hogy a beavatkozás elcsúfítja a páciens külsejét. Ezzel az erővel azt is mondhatnák, hogy tiltsák be a vakbél műtéteket, mert az létében fenyegeti a fürdőruha-ipart. Inkább hirdessük azt, hogy az önsebészet hasznos a TB-nek, enyhíti a krónikus kórházi ágyhiányt egyéb kórházi hiányokról nem is beszélve, megkíméli a rokonokat a látogatás nyűgjétől, visszaadja egészségünket és végre valami értelmes elfoglaltságot ad a kezünknek is.

Tehát érdemes BELEVÁGNI!