Nem hiszem, hogy van ember, aki ne ismerné ezt a régi horror történetet...

de Ti ne dőljetek be neki. Szemenszedett hazugság az egész és csak arra jó, hogy a kellően kis gyerekek rosszat álmodjanak tőle.

Igazából szó sem volt itt mézeskalács házról (minden valamirevaló gyerek tudja azt, hogy tartós esőben ez úgyis szarrá ázna) és csakis a Magyar Kexpor és Mézesmadzag értékesítő Kft. nyálcsorgatást forszírozó melléküzemágának, a legtöbb fogorvos által szponzorált bárgyú reklámjáról lehet szó. A vasorrú banyára meg minek utaztak volna hőseink. Mégis, mit lehet kapni manapság a MÉH-től egy, egy-másfél kiló taknyos vasért? Legfeljebb ha öt forintot. Ennél már egy vasúti sorompó is többet hoz a konyhára, és még csak meg sem kell sütni a baktert a kemencében.

Valójában a történet ott kezdődött, amikor az a bizonyos vándor szintársulat összepakolta a cókmókját, hogy továbbálljon Tarhonyásról, mert mint az köztudott, Jancsi és Juliska ebben a világvárostól elzárt kis falucskában élt,   -   tehát összepakoltak, mert az érdeklődés hiánya olyan magasságokba szökött, hogy két hete a hidegvízre valót sem tudták megkeresni. Szemmel látható volt, ha csak még egy napot is maradnak, rajtuk már az állami kamatátvállalás sem segít.

Jancsi,   -   talán kalandvágyból, talán már unta a tehénszart lapátolni az istállóban  -  bekopogott a társulat igazgatójához, azzal hogy ő is szeretne csatlakozni hozzájuk.

A színigazgató éppen az aktuális hiányt próbálta számba venni, és azon tűnődött nem lenne-e jobb feladni az egészet.

- Jó napot ténsuram!   - Toppant be Jancsi - Szeretnék csatlakozni magikhó. Lehet-é?

- Hülye vagy te, fiam?

- Mé? Az követelmény?

Az igazgató fáradtan legyintett egyet.

- Ereggy, keresd meg a feleségemet, ő itt a személyzetis. De ne nagyon reménykedj. Jancsi tehát elindult, hogy felkutassa az igazgató hitvesét és egyúttal a személyzeti osztály vezetőjét. Egyhamar rá is talált amint az, az egyik kordé saroglyájában gubbasztott.

Ha azt mondanám, hogy csúnyasága egy toronyóra szívverését is megállítaná, nyilván sértő meghatározás lenne, pedig egy száguldó ló is megtorpanna a láttán. Azok közé a vénasszonyok közé tartozott, akik még a hatvanadik életévük után is ugyanolyan rosszul néztek ki, mint a huszadik előtt. Amikor valaki az arcvonásait tanulmányozta, rögtön megsejtette, hogy a ronda külső arany fogakat takar.

- Aggyisten szépasszony.  - Próbált csalárdul a kegyeibe férkőzni.

- Az igazgató úr küldött kendhez, hogy fővegyen engemet szinésznek, mer hogy ez szívem minden vágya.

- És nem volt furcsa az arca?

- Melyik?

- A bal.

- Most, hogy így mongya! Hát mintha kéccer akkora lett vóna mint a jobb.

- Na látod! Azt ennek a sodrófának köszönheti. Na! Eriggy szépen haza, mert a tied is ilyen lesz ha nem takarodsz.  -  Ezzel a pár kedves és bíztató szóval és az első tárggyal ami a keze ügyébe került jól fejbe vágta Jancsit. Ez a repülő tárgy pedig nem volt más mint egy jó vaskos Shakespeare kötet, amit sikerült röptében elkapnia és szaladt vele amerre látott.

Az istálló mögött, az eperfa tövébe kuporodott le, hogy közelebbi ismeretséget kössön legújabb szerzeményével. Találomra fellapozta, és mivel annakidején jó szülei eleget tettek a kötelező beiskolázási törvénynek, némileg még olvasni is tudott.

"Two beer or not two beer"  -  betűzgette, de nem értett belőle egy szót sem, így hát tovább lapozott. Mígnem megtalálta (immár emberi nyelven) Rómeo és Júlia szívet tépő történetét. Már alkonyodott mire a végére ért (két héttel később), könnyes szemekkel és révetegen bámult maga elé.

- Hinnye, ez ám a szíp történet.  - Motyogta maga elé.  - Benne az a sok szíp kőttői gezemice...

Azon nyomban el is határozta, hogy változtatni fog az ő és Juliska kapcsolatán.

- Ammondó vagyok, hogy nekünk is többet kék beszényi a kőttészetrű édes Julisom - gondolta - tisztára úgy, mint ebbe a könyvbe. Ihol e abbiz a!

Az elhatározást azonnal tett követte, mert szerencsére nem a Hamletet olvasta, amiből ennek a meghatározásnak pont az ellenkezőjére juthatott volna. Felkapta az istálló falához támasztott létrát, a hóna alá csapta, és már indult is Julisék háza felé.

- Azé mer vidékijek vagyunk, még csináhatunk kőttői dógokat, nemde? Selyem kötélhákcsót asztat nem tanátam, nade így is jó lessz. Kicsinyég kár, hogy nincs erkély, de hát a kőttészet a fontos, igaz-e? Hákcsó vagy lajtorja, nem mindeggy? A Julis úgyis a főccinten lakik. 

Amíg ezt ilyen szépen végiggondolta, oda is ért. Letámasztotta a létrát az ablak mellé, felmászott a harmadik fokig, onnan meg belépett az ablakon.

- Julisom, én vagyok!  -  rikkantotta  -  A Jancsi! Azé gyüttem, hogy megmongyam: igen szípnek tartalak. Oszt, te vagy-e ki nekem rendeltetett, igen vagy nem?... Na mi lessz má!? Ebugatta!

- Lám, a Jancsi!  -  kapta fel a fejét a kötésből Juliska  -  Há' mér az ablakon gyüssz bé? Az ajtó sarkig tárva!

- A kőttészet mijatt, Julisom!

- Na, itt ez a világ lustája!  -  szólt bele a diskurzusba Juliska testvérbátyja, aki éppen rozsdás, görbe szögeket egyengetett.

- Há' Julisom, aszontam az előbbég, hogy igen szípnek tartalak. Folytassuk ilyen fenttebb stílban.

- Mi történt veled, szípöcsém? Tán fejbe rúgott a Riska?

- Ez órán nem bírok tovább élni nélküled...

- Ne ficánkójjá mán, Jancsi. Amíg itten beszégecc főpróbálom rád esztet a szípséges szvettert amit éppen neked kötögetek.

- ... és Julisom, kedves vagy szívemnek!...

- Netene!   -   horkant fel a bátty  -  Csöndesebben turbékojjatok ottan. Hogy az a ...! Nem vagyok kiváncsi az édölgésötökre. Én itten dógozok.

- Te Gazsi, csak azé mer te vagy az én Julisom testvérbáttya, még nincsen jogod közénk áni, tiszta szerelmünket gyalázni!

- Ej, má, hogy az a ...

- Ha akarnálak még eggy pár bajra is kihífhatnálak! Abbiza! Nesze neked egy kis előleg  -  azzal jó nagyot rúgott Gazsi alsó felébe.

Több se kellett Gazsinak, visszakézből úgy vágta kupán Jancsit a szögegyengető kalapáccsal, hogy csak úgy nyekkent. Így hát egy nagy púppal a fején és egy új felismeréssel az elméjében szólalt meg.

- Hát én mosmá mindent értek, Gáspár! Te meg akarod akadályozni a mi bimbódzó szép szerelmünket. Ha ez a helyzet, ELRABLOM a Julist.

- Semmi közöm hozzá! Csak csinád, de csöndbe!

- Julis! Gyere má ide. Borujj ide, hogy elrabojjalak.

- Várjá, Jancsi, még nem fejesztem be eszt a sort...  egy sima, egy forditott, oszt megint egy sima...

De Jancsi már nagyon meg volt indulva. Vállára kapta Juliskát és vitte keresztül a falun, be az erdőbe.

- Ahh! Julisom!  Szíp szerelmünk olyan lessz mint azokba a regényekbe! Csak magunk leszünk. Te, meg én.

- Jancsi, itten mosmá mekpihenhetnénk! Az összes vérem a fejembe szátt!

-  Egek! Szívem maj' szétveti a mellkasom!...

-  Oszt mér beszész külföldiű mosmegmá?

Jancsi leemelte Juliskát a válláról és elhelyezte egy nagy fa tövében, aki egy percre se hagyta abba közben a kötögetést. Elé állt és szavalt tovább rendíthetetlenül.

- Ó én Julisom! Jól érzem én, hogy az egész világ csúfolódik a mi szerelmünkön. Emmán osztig több a soknál. Nincs más választásunk, mint eggyütt halni meg! Osztozzunk meg szépen eme mérges gombán, a gyilkos galóca e kevéssé ismert változatján, melynek mérgező képessége nemigen szorul további bizonyittásra. Hát nem jó ötlet, mondd?

- Nem kérek, Jancsikám! Hozzá inkább egy kis mézes kalácsot, de előbb gyere kicsinyég közelebb, hadd próbálom rád a pulóvert.

- Csak utánnad, Julisom!... Asztán maj' én is követlek téged abba a jobb világba!

- Maraggy má veszteg, hadd látom pásszol-e. Na, itt egy kicsinyég mintha szélesebb lenne. No, nem baj, majd kissé lefogyasztom a hátán oszt pont jó lessz.

- No… vedd má el... itt a részed a gombábúl.

- Nem kérem! Montam má, hogy mézeskalácsot hozzá!

- Hát jó... Akkor a felének a fele?... Mit szósz?...

- Nem, nem kérek, Jancsikám. A gombátú mindég csalánkiütést kapok. Hanem egy kis mézeskalácsra nem mondanék nemet.

- Na egy iciri-piciri kis morzsácskát se?

- A keserves mindenségit, há' nem mekmontam, hogy nem kérek, te zokniagyú! Aszta... De, hogy elszalatt az idő! Késő van. Lassan ideje indúni mekfejni a teheneket. Na... én megyek is. Akkó' hónap, mise után talákozunk.

Jancsi bambán bámult a lány után. Most már ő se bánta volna ha itt terem egy mézeskalács-házikó, még akkor is, ha az éppen egy vasorrú banya nevére van telekkönyvezve. De hát, ki hallott már ekkora ökörséget. Zsebre vágta a kezét és nagy dohogva ő is elindult hazafelé

  - Ebugatta, csak talákozzak ezze' a Segg Szpírre'. Lesz hozzá egy-két keresetlen szavam! Eszt én mondom, a Jancsi! A nemjóját!