Köszönet Dr.Fekete Sándornak és munkatársainak, hogy ezt a cikket megírhattam.

Éjszakai zajok

- Tirim-pimm-pamm…
Tóni bácsi álmában lepofozta a stokiról a kacsáját.
Felkelek, visszarakom neki, kicsit arrébb teszem, hogy még elérje ha kell, de mégse tudja leverni.
Fél óra múlva: tirim-pimm-pamm…
Józsi(2) lepofozta Tóni bácsi kacsáját, mert, hogy most meg hozzá sikerült túl közel raknom.
Felkelek, keresek egy viszonylag semleges területet ahova elhelyezhetem.
Újabb fél óra elteltével: buff…
Zoli bácsi is lepofozta a kacsáját, de az övé már félig tele volt. Csengetek a nővérkéknek. Bejönnek és megszüntetik a fenyegetően terjedő árvizet.
Végre elalszom, de nem eléggé, hogy ne halljam az éktelen dörömbölést a WC-ből. Csengetek nővérkéknek, jöjjenek, mert Józsi(2) beszorult a klotyóba. (Józsi(2) úgy 90 és 100 kiló között mozog, illetve nem mozog, ami önmagában még nem is lenne baj, csak a magassága nincs meg a súlyához.)

Betegek

Józsi(1), halmozottan beteg. Egyszerre van tüdőgyulladása, bal lábában trombózis és egy elég súlyos állapotban lévő leukémia, aminek következtében mikor behozták már másnap egy egész napos vérátömlesztésben részesítették. Azt mesélte, 10 liter vért mostak át rajta. Utána egy héten keresztül éjjel-nappal 3-4-féle infúzió csöpögött bele egyszerre, ami elvileg egyúttal ágyhoz is szögezte volna, de Józsi(1)-t nem olyan fából faragták, tehát fogta az egész karácsonyfára hajazó infúziós állványt és féllábon elbicegett a WC-ig, utána meg ki az erkélyre egy cigit elszívni. Ezt még akkor is megismételte amikor két 40 fokos láz között kicsit fellélegzett amíg a lázcsillapító hatása tartott. Mindezt tette egy árva zokszó nélkül, még arra is volt ereje, hogy hülyéskedjünk és jót röhögött mikor mondtam neki, hogy: holnap akasztják a sántákat. A kemonak többek között van, illetve lehet olyan mellékhatása ami különböző helyeken bevérzéseket okozhat. Neki ezt sikerült a szemfenekén megcsípnie, úgyhogy már csak foltokat látott amíg fel nem szívódott, de ettől se esett kétségbe, továbbra is kibotorkált cigizni, viszont én lettem a szeme, aki leolvassa neki a lázmérőt, kávét vagy üdítőt hoztam az automatából, vagy kivittem a kajáját megmelegíteni a mikróban. És még mindig nem panaszkodott.

Józsi(2), őt valamilyen rejtélyes betegség támadta meg. A világon, állítólag összesen két darab ilyen vírus van, az egyik éppen őt támadta meg, plusz még egy igen ritka baktérium is nehezíti az életét. Eleinte még segítség nélkül is fel tudott ülni az ágyon, ami elég érdekes látványt nyújtott, különösen hátulról nézve. Kopasz, csúcsos feje szinte nyak nélkül ült a két válla között, így egészében egy jólfejlett kindertojásra hajazott és minden pillanatban attól lehetett tartani, hogy egyszer csak szétfolyik. Saját bevallása szerint semmilyen fájdalom nem gyötörte, ehhez képest órákon keresztül képes volt nyüszíteni, vinnyogni, hogy már mindenkinek az idegeire ment. 24 órából 23-at átaludt, de tele volt panasszal, hogy nem tud aludni, adjanak neki altatót. Valamelyik éjjel úgy kötötték rá az infúziót, hogy fel se ébredt. Aztán hazatelefonált, hogy ő ezt már tovább nem bírja és leugrik a hetedikről, csak attól fél, mi lesz ha mégse hal meg és nyomorékként kell tovább élnie. Ezt az elhatározását titkon mindenki támogatta, de a WC-ig se volt képes eltámolyogni egyedül, nem, hogy a hetedikre. Aztán csak vinnyogott tovább egészen reggelig, még álmában is jajveszékelt. Az egésznek mindössze annyi a szépséghibája, hogy éppen előző nap mesélte, hogy a fene tudja melyik egyetemen 13 évig oktatta a pozitív gondolkodást.
Amikor eljöttem már ott tartott, hogy a felesége aki minden nap bejárt hozzá már kanállal etette és éjszakára bepelenkázták.

Gyakorló orvosok

Nem vetettem ki időben a branül-emet (lehet, hogy nem pont ez a neve, de sose tudtam megjegyezni), úgyhogy jó alaposan be is gyulladt. Egy tenyérnyi vörös folt volt a helyén, ami persze ennek megfelelően égett, fájt.
Gyakorló(1)
- Doktor úr, nézze begyulladt a kezem, tud rá adni valami kenőcsöt, vagy valamit?
Gyakorló(1) enyhe undorral végignéz a kezemen, majd közli: nincs rá semmi, majd szólok a nővérnek hozzon rá jeget. (Mellesleg a jeget azóta is hozzák, és ez nem a nővérke hibája).
- Hoztak otthonról Körömvirág kivonatú krémet, ha ezzel bekenem ön szerint használ?
- Ugyan már, hülyeség. Nem ér az semmit, majd kap rá jeget.

Gyakorló(2)
Az alaphelyzet ugyanez. Gyakorló(2) megnézi, együttérzően kicsit még a száját is elhúzza, ez bizony elég csúnya, keresek magának valamilyen krémet, de az nem fogja meggyógyítani, legfeljebb enyhíti a fájdalmat.
- Hoztak otthonról Körömvirág kivonatú krémet, ha ezzel bekenem ön szerint, használ?
- Nagyon jó. Köztudott, hogy a körömvirágnak van gyulladáscsökkentő hatása. Nyugodtan kenje be vele, valamennyit biztos használ.
Konklúzió: Gyakorló(1)-ből minden valószínűség szerint egyszer kórházigazgató lesz, esetleg egészségügyi miniszter, Gyakorló(2)-ből viszont Orvos, így nagybetűvel.

Csontvelő

Kezdem a közepén (az eleje úgyis csak bevezető lenne).
Gyanútlanul rágcsáltam a reggelimet, ami nem tartozott a bőségtál kategóriába, tehát egy szál virsliből és egy zsömléből állt, amikor beállított egy nővérke és tájékoztató jelleggel bejelentette, miszerint hamarosan jön XY professzor és csontvelőt fog tőlem vételezni. Kicsit ledermedtem a hírtől, úgyhogy az étvágyam is hirtelen elillant és a maradék virsli már túl soknak bizonyult tehát visszakerült a tányérra.
Kisvártatva meg is jelent a prof, egy idős doki jelmezében. Bíztatóan nézett rám és lepakolta a maradék virslim mellé a kínzóeszközeit tartalmazó dobozkáját.
- Nem ette meg a virslijét?
- Valahogy elment az étvágyam a hír hallatán.
- Nem kell izgulni, szinte semmit se fog érezni, és meglátja mennyivel jobb lesz, mint egy végbéltükrözés.
- Miért, az is lesz?
- Nem tudom, de ha szeretné, én elintézhetem.
- Inkább maradjunk a velős csontnál.
Kinyitotta a ládikát és elővett belőle egy abnormálisan nagyra nőtt injekciós tűt.
- Doktor úr, ehhez már nem kell fegyverviselési engedély?
Csak somolygott és elővette a szerszám miniatürizált változatát és közölte, hogy egy pici szúrást fogok érezni. Ez az érzéstelenítő, ami sokat nem ér, mert a csontot úgyse lehet érzésteleníteni, de jó a pszichológiai hatása. Utána elővette a gyilkos szerszámot és nekitámasztotta a mellkasomnak.
- Mit érez, szúrást vagy nyomást?
- Nyomást.
- Akkor jó.
És azzal a lendülettel már nyomta is belém. Tényleg nem éreztem semmit csak a csont recsegése hallatszott amikor áttörte.
A művelet végeztével elpakolta a rekviziteket, de csak nem hagyta nyugton a fél virslim.
- Biztos, hogy nem eszi meg?
- Most már biztos, de ha kell a doktorúrnak, szívesen odaadom.
Csak mosolygott és csendesen elköszönt.

Látogatók (és egyéb állatfajok)

Rövid 2 hónapos itt-tartózkodásom ideje alatt - leszámítva azt az 1-2 hetet, amikor átmenetileg átlényegültem növénnyé (vagyis, a külvilág teljes kizárásával csak vegetáltam), négyféle típust tudtam megfigyelni.
1. Erre nem érdemes sok szót vesztegetni. Bejön, leül a beteg mellé, és szép csendesen elbeszélget vele. Észre se veszed, mintha ott se lenne.
2. Az átlag polgár.
Csapatostól jönnek. Egy ilyen alkalommal, amikor tizenkettő után már nem számoltam a jövevényeket, kisebb csoportokat alkottak, benépesítve ezzel az egész kórtermet, hogy a WC-t is csak közelharc árán, közöttük szlalomozva lehetett megközelíteni. Na de, akkor jött Timóka, és megrökönyödve találgatta, hogy most a keleti pályaudvar érkezési oldalára tévedt-e, vagy tényleg jó helyen jár. Miután látta, hogy komoly nehézségekbe fog ütközni az ágyam megközelítése, kifakadt.
- Mi van itt?!! Mit képzelnek maguk, hol vannak?!! Itt beteg embereknek fertőzik a levegőt!
Hirtelen csend támadt, miközben az egyik arcán egy emelt szintű tanfolyamra járó dakota harcos kifejezése ült ki, és zavartan kérdezte:
- Öööööö… zavarunk? Menjünk ki?
- De még mennyire! És azonnal menjenek!
Szépen libasorban ki is vonultak az erkélyre és csak ketten maradtak a beteg ágyánál.
3. Az értelmiségi.
5-6 főnél sose jön egyszerre több, körülállják a beteg ágyát, cseppet sem törődve azzal, hogy legalább ketten bele tolják a seggüket a közvetlen mellette fekvő képébe, és egyre fokozódó hangerővel tárgyalják ki valamelyik nagyon fontos intézményben uralkodó állapotokat, ahol is természetesen mindenki hülye, csak ők nem. Senki nem ért semmihez, mégse veszi senki figyelembe korszakalkotó ötleteiket és javaslataikat, bla… bla… bla…
Egy ilyen alkalommal is, már mindenki mocorgott, krákogott, morgolódott. Józsi(1) is csak húzta a fejére a paplant és csendesen káromkodott, hogy nem tud aludni. Egy darabig én is csak forgolódtam, morogtam, de már nem bírtam tovább és elüvöltöttem magam.
- Kuss legyen már, a rohadt életbe! Vegyék már észre magukat, nem a kocsmában vannak!
Lehet, hogy meglepte őket ez a közvetlen hangnem, mert feltehetően az utóbbi 10 évben csak a megfélemlített beosztottaik: igen főnök, meglesz főnök, nyalom a seggét főnök megszólításhoz voltak szokva. Gyanítom, hogy nem zártak a szívükbe, de legalább végre csend lett.
4. Vidéki, egyszerű emberek
Józsi(1) népes családja is felutazott Zalaegerszegről egy hétvégén, és hosszú tömött sorokban vonultak végig a kórtermen. Egyetlen szó nélkül. Kézfogás, puszi, simogatások, és ugyanezzel a lendülettel már mentek is ki a másik ajtón az erkélyre. Csak egy maradt benn Józsi(1) ágya mellett, az is suttogva beszélt, majd ő is kiment, hogy egy másik rokon váltsa fel az ágy mellett, aki szintén suttogva beszélt, hogy senkit ne zavarjon.
Ezt a fajta intelligenciát sem az egyetemen tanulták.

Ápolónők

Szerencsére nincs összehasonlítási alapom, de azt hiszem máshol is hasonlóan, mint itt, minden tisztelet és köszönet megilleti őket. Fáradhatatlanul rohangálnak egyik betegtől a másikig, sebet látnak el, kötöznek, injekciót adnak be, gyógyszert osztanak, infúziót kötnek be, ha kell lefürdetnek, kipucolnak a szarból, ha kell be is pelenkáznak és mindennek a tetejébe, mindenkihez van egy kedves szavuk, egy mosolyuk, vagy éppen vígasztalnak.
A szokásos esti kilométereimet róttam a folyosón úgy 11 óra környékén. Ilyenkor már nekik is kevesebb a dolguk, és két hívás között el lehet beszélgetni, vagy ha olyan a helyzet hülyéskedni velük.
(B) nővérke futtában még odaszólt: várjon meg, mindjárt jövök, akarok mondani valamit.
Hamarosan meg is jelent, és mondta:
- Hallottam holnap csontmintát fognak venni.
- Én is hallottam, de ez mégis mit takar?
- Egy kis darabot kimetszenek a csípőcsontjából. Ez elég fájdalmas, de nem kell megijedni, Dr.XY patológus jön fel a proszektúráról megcsinálni, ebben ő a legprofibb.
- Nemáá! Ennyire súlyos a helyzet? Már élve boncolnak?
- Figyeljen csak rám. Ez talán a legjobbszívű ember az egész társaságban, és lehet vele beszélni. Mondja, hogy nehezen viseli a fájdalmat és altassák el.
Másnap reggel, úgy 9 óra felé egyszer csak nyílik az ajtó (akkor még az egyszemélyes szobámban voltam elszállásolva) és bevonult egy négytagú társaság, élükön Dr. XY és három nővér. Nem tudom kik voltak, mert mindegyiken maszk volt. Az egyik nővér kezében egy tálcán mindenféle félelmetes szerszámok, szúró-vágó eszközök sorakoztak. Így együtt elég félelmetes látványt nyújtottak ahogy felsorakoztak az ágyam mellett. Az orvos mondott egy rövid monológot, de hogy mit, talán még akkor se fogtam fel úgy be voltam szarva. Csak arra koncentráltam, hogy amint szóhoz jutok, rögtön elpanaszoljam milyen átkozottul rosszul tűröm a fájdalmat és ezt már talán túl se élem, meg mit tudom én már hirtelen miket süketeltem össze, lényeg a lényeg, hogy kérem altassanak el. Szerintem a doki jókat mosolygott a maszkja alatt, legalábbis a szeméből ezt lehetett kiolvasni, kicsit még kérette magát, de aztán beleegyezett.
Kitakarózás, oldalra fordulás, gatya félig le, póló félig fel, és az egyik nővérke már csiszatolta is a fenekem, na jó, a csípőm tájékát valami alkoholos löttyel és már nyomott is belém egy jó adag valamit injekció formájában. Mint megtudtam ez volt az altató. Elsőre nem akartam elhinni, mert vártam, hogy mint a filmekben a hős arcára szorítanak egy kloroformmal, vagy éterrel átitatott kendőt mielőtt összecsomagolnák, hogy kényelmesen elhelyezzék egy autó csomagtartójában.
- Héé, várjanak, elfelejtettek elaltatni!
Erre a mondatomra még emlékszem, a következő esemény már az volt, hogy ébresztgetnek, és közlik, hogy most már ők el is mennének, mert végeztek.
Másnap a reggeli vizit alkalmával a kezelő doktornéni nézegeti a kórlapomat, és megkérdezi:
- Látom tegnap megvolt a csont mintavétel, magát tényleg elaltatták?
- El hát. Miért, ez nem szokványos? Addig könyörögtem amíg megtették.
- Hallja, maga nem egy elveszett ember. A 213-asban a Kovácsnénak délután csinálták, de végigüvöltötte az egész műveletet.
- Biztos nem kérte, hogy altassák el.
Ezért nem árt a nővérkékkel jó kapcsolatot kiépíteni. A legjobb infókat tőlük lehet beszerezni.