A hatalmas ház előtt már számos rendőrségi autó parkolt - 

néhány elegáns limuzin társaságában - amikor a még hatalmasabb park nyírott sövénylabirintusába bekanyarodott egy ütött-kopott, rozsdás, szürke járgány. A már említett bekanyarodás óta fél óra sem telt el, mire vezetője megtalálta a bejárathoz vezető utat és leparkolt egy pajkos, vizet pisáló szobrocska mellett. Miközben kikászálódott a kocsiból, megszívlelendő utasításokkal látta el a hátsó ülésen békésen szundikáló kutyáját.

- Ébredj, Mardel! Most jött el a te időd. Amíg én a dolgomat végzem, te vigyázol az autóra. Nem ám elrohangálsz itt a kertben! Semmi virgonckodás, csatangolás. Itt őrködsz míg vissza nem jövök. Világos?

A kutya, anélkül, hogy a fejét akár csak megmozdította volna, álmosan felpillantott gazdájára. Látszott rajta, hogy ez a csekély tevékenység is komoly erőfeszítésébe került, majd ismét lecsukta a szemét és aludt tovább.

Mielőtt Kolompár belépett volna a házba, (igen, mostmár elárulhatjuk, hogy róla van szó) az ajtónál posztoló rendőrnek még odaszólt.

- Őrmester! Ügyeljen rá, hogy senki se közelítse meg a kocsimat. Ott őrködik benn a kutyám, nem szeretném, ha bárki is megsérülne, tudja, az egy halálos fegyver.

A hallban már ott volt a főnöke, Sam Shash (magyar hangja: Sas Szem) főfelügyelő néhány rendőr társaságában, ingujjra vetkőzve.

- Kolompár, 40 fok van árnyékban! Mi a fenének van magán ballonkabát, maga szerencsétlen?

- Nem fogja elhinni kapitány. Hogy is mondjam? Szóval amióta az akadémiáról...

- Áá! Az akadémia! - merengett el a kapitány.

-... kirúgtak, állandóan magamon hordom.

- Magát kirúgták az akadémiáról?

- Mit szépítsem a dolgot. Igen. Ott voltam ruhatáros több mint három évig. Ez egy nagyon szigorú hely volt. Tudja, ott még a ruhatárban is megkövetelték az abszolút precízséget. Nem lehetett se hiány, se többlet semmiből. Hát egyszer otthagyta valaki ezt a kabátot, mit kezdhettem volna vele? Felvettem, hogy stimmeljen az egyenleg. Tudja mit mondott a feleségem ma reggel is, reggelizés közben? A szokásos rántottát ettük négy tojásból, hozzá feketekávét, mert a sógoromnak van egy ismerőse, aki mindig tud friss falusi tojásokat szerezni egy vidéken élő...

- Idehallgasson Kolompár! Erre nem érek rá. Mit mondott a felesége ma reggel?

- Á, nem olyan lényeges. Tudja a nők mindenfélét összehordanak.

- De maga azt mondta, hogy a felesége mondott valamit reggelizés közben.

- Á, persze! És emlékszik rá, mit mondott?

- Hogy a fenébe emlékeznék?

- Nézze kapitány, ha néha kihagy az emlékezete, nem szégyen az már ebben a korban. Tegye azt, amit az unokaöcsém szokott, ő csomót köt a zsebkendőjére, erről aztán eszébe jut mindig minden. De mit is kérdezett? Ja, hogy mit mondott a feleségem ma reggel? Nem fogja elhinni. Ugyanazt amit maga az imént, hogy mi a fenének van rajtam ez a ballonkabát ebben a melegben. Most mondja, micsoda véletlen egyezés! Azóta utálja, mióta megismerkedtünk.

- Akkor mégis, miért ment magához.

- Nekem azt mondta, hogy a szépségem ragadta meg, ami ugye nem lehetetlen. A sógorom azt mondja, hogy valójában már nagyon régen szeretett volna nevet változtatni, és ez látszott a legpraktikusabb megoldásnak. Tudja, nagyon szégyellte, hogy Orsósnak hívják.

- Na jó. Zárjuk le ezt a témát, és nézzük a tényeket.

- Jó! Nézzük!

TÉNYEK

- Most már eleget néztük. Mi történt a házban?

Kolompár átment a hálószobába, ahol egy rendőr biztosította a helyszint. A tetemet már előzőleg elszállították.

- Az áldozat 25-30 éves fehér nő, magassága 170 centi, súlya kb. 65 kiló, úgy egy-másfél órája ölték meg egy pisztolylövéssel.

- Ezt maga rajzolta? - mutatott Kolompár a padlóra festett sziluettre  -  Nagyon jó. Tudja mindig szerettem volna megtanulni rajzolni, de soha sem sikerült.

- Á! Nem fejből rajzoltam, hadnagy. Ez a holttest körvonala.

- Igazán? Nagyon eredeti. És pont így feküdt itt vagy maga állította be ebbe a pózba?

- Nem, hadnagy úr! Úgy rajzoltam körbe, ahogy megtaláltuk.

- És biztos, hogy gyilkosság történt? Nem lehetett öngyilkosság, vagy véletlen baleset?

- Kizárt dolog, hogy valaki öt méterről lője fejbe magát, ráadásul hátulról.

- Igaza van. Na, és hol van a gyilkos?

- Azért hívtuk magát, hogy ezt kiderítse.

- Ja, persze, persze, de hisz ez a dolgom. Akkor most mondja az illető nevét.

- Azt nem tudom.

- Hogy-hogy nem tudja? Hát nem hagyott itt egy névjegykártyát, címet vagy legalább egy telefonszámot?

- Sajnos nem, uram.

- Hát ez lényegesen megnehezíti a dolgomat.

Miközben Kolompár felügyelő így elbeszélgetett a rendőrrel, észre se vették a szobába belépő szmokingos  urat aki a felfordulást látva magánkívül kiabálni kezdett.

- Mi ez a felfordulás itt? Megmondaná végre valaki, hogy mit keres a rendőrség a házamban?

- Kicsit csendesebben, ha kérhetném, és egyáltalán, ki maga?   -   kérdezte Kolompár, miközben lázasan keresett valamit amibe beleverhetné szivarjának a hamuját.

- Dzso Tettes vagyok. Zenész. Ez az én házam és szeretném tudni, maguk mit keresnek itt.

- Á! Maga zenész? És milyen hangszeren játszik?

- Hegedülök.

- Oboázni nem tud?

- Nem. Azt a barátnőm szokott.

- Képzelje, az én feleségem is nagy zenebarát. Tavaly egy európai körutazáson vett részt, amikor is eljutott egy egzotikus országba. Itt fedezte fel magának a köcsögdudát. Ezt úgy megkedvelte, hogy azóta minden este ezzel szórakozik.

- Ezt a hangszert nem ismerem.

- Nem csodálom. Pedig rettentő egyszerű. Az asszony megmarkolja a rudat, és a bőrön rángatja le-fel. Ennyi az egész. Biztosan maga is megkedvelné. Amúgy gyilkosság történt, de maga ne mondjon semmit, úgy értem, joga van hallgatni. Jut eszembe, kötelességem felolvasni a jogait.  -  kabátzsebéből elővesz egy lestrapált cetlit és felolvassa.

- Két kiló krumpli, tíz tojás, egy kiló kenyér...

- Az egy másik papír, maga marha. - ripakodik rá a főfelügyelő  -  Ne a bevásárló céduláját olvassa fel.

- Hát nem csodálatos? A feleségem ezt három héttel ezelőtt dugta a zsebembe, én meg az óta rég megfeledkeztem róla. De most megvan. Ha itt végzek, rögtön elmegyek bevásárolni, hátha még nem túl késő. Sőt, már megyek is. Visz'lát! Ja! Hol volt ma délelőtt 10 és 12 között?

- A stúdióban. Próbáltam.

- Na, és sikerült?

- Micsoda?

- Hát, amit próbált. Nem volt szűk, vagy bő?

- Egy zenedarabot próbáltam a zenekarral.

- Áá! Ja, persze! Öö... és látta valaki miközben próbált?

- Persze. Az egész zenekar.

- Remek. Mert tudja, mindig jó ha az embernek kikezdhetetlen alibije van. Visz' lát.

- Na mi az? Mégsem indul még?

- Öö... csak egy dolgot szeretnék még tisztázni. Amikor hegedül, akkor a zenekar előtt, vagy hátul, a zenekar mögött foglal helyet?

- Természetesen, előttük.

- Tehát akkor önt csak hátulról látják, vagyis az arcát azt nem, így senki sem állapíthatja meg biztosan, hogy maga áll-e ott. Lehetne az az illető akár Zorro vagy Rambo is... Nos uram, rohannom kell. Még látjuk egymást.

- Várjon hadnagy! Az... az nem a kijárat! Az a ruhásszekrény.

- Ezek a maga ütői? Tudja, én rajongok a golfért. A feleségem is folyton piszkál, hogy sportoljak már valamit. Suhinthatnék párat a próba kedvéért? Hoppá... ez egy váza volt. Remélem nem túl értékes. Tudja, nem szeretnék kárt okozni.

- Nem tesz semmit. Alig volt tízezer dollár. Ha befejezte, hadnagy örülnék, ha végre távozna.

- Megyek már, uram, úgyis rengeteg idejét elraboltam...

- Az nem a kijárat, hadnagy!!!

- Tyű! Maga aztán tudja, hogy kell élni. Úszómedence a fürdőszobában

- Az a kád, hadnagy!

- Komolyan mondja? Kád? Ha ezt a feleségem is láthatná! Nekünk csak ilyen egészen kicsi kádunk van, és a feleségem mindig bele is szorul. Szívesen vennék neki egy ilyen kádat a születésnapjára, csak nem tudom beférne-e a fürdőszobánkba. Öö... mit gondol, hogy mutatna ez a kád egy nappaliban?

- Hadnagy, engem várnak a stúdióban. Ebédelni szeretnék, hogy menjek

- Maga éhes? Miért nem szólt? Hol a konyha?

- Kérem, ne fáradjon. Majd a büfében bekapok valamit.

- Ugyan! Nagyon egészségtelen az olyan helyeken enni. De ne aggódjon jó szakács vagyok. Hogy szereti a tojást?... Jajj!! Bocsánat, magasabb mennyezethez vagyok szokva.

- Idefigyeljen! Egy óra múlt és...

- Hogy elszaladt az idő. Észrevette már, hogy ha jól érzi magát, az órák csak úgy röpülnek. Na, visz' lát, uram. Ez a kijárat?

- Remélem!

Alig telt el azonban néhány perc, Kolompár ismét megjelent a szobában

- Na ne!! Már megint itt van?

- Igen. Behoztam a postáját. Ne haragudjon, hogy ki is nyitottam. Hanem, idehallgasson... az a lány, aki ezt írta, hát nem az emberi szellem legmagasabb kifejeződése. Na, de ehhez nekem már tényleg semmi közöm. Mostmár igazán megyek. Visz' lát.

Dzso Tettes még szédelgett egy darabig a szobában, hol jobbról, hol balról várta vissza Kolompárt. Jó darabig még nem tudta elhinni, hogy ez alkalommal valóban elment. Gyorsan átöltözött, fogta a hegedűjét és rohant a stúdióba, ahol a többi zenész már csak rá várt, hogy végre elkezdhessék a lemezfelvételt. Beült a helyére és elővette tokjából a hangszerét, majd idegesen kotorászott tovább.

- Valami baj van, Dzso?

- Mindjárt rendbe jövök... A francba van az a rohadt vonó?

- Ezt keresi, uram?  -  szólalt meg egy ismerős hang a háta mögött.

- Kérem hadnagy, könyörgöm! Szeretnék játszani!

- Hát csak ne zavartassa magát! Mintha itt se volnék. Régóta szeretnék látni közelről egy zenekart játék közben. Tudja, imádom a zenét... Ez az izé itt, a kottatartó, ugye?

- Ne nyúljon hozzá!!

- Oh, pardon. Mindjárt visszateszem! Hopssz! Parancsoljon uram. Hadd segítsek összeszedni a kottákat. A feleségemnek is mindig segítek takarítani. Na, most mi a probléma, uram? Fáj a feje? Nem akarok beleszólni a dolgaiba, de azt hiszem túl sokat dolgozik. Pihennie kéne. Vigye el például ezt a csinos kis oboás lányt vacsorázni vagy színházba.

- Nekem van valakim, hadnagy, és estére egészen más programot terveztünk...

- Hát ez remek. Menjen és mulasson jól, ne törődjön vele, hogy maga az elsőszámú gyanúsított egy gyilkossági ügyben.

Ezzel otthagyta a zenészt, aki végre fel is lélegezhetett volna, de lidércnyomásként nehezedett rá az a tudat, hogy Kolompár bármelyik pillanatban ismét előbukkanhat. Ezek után nem lehet csodálkozni azon, hogy az esti ágyjelenetben sem tudta hozni a szokott formáját.

Idegesen járkált a szobában. Benézett a függönyök mögé, az ágy alá, még a szőnyeg alá is.

- Mi a baj, Dzso? Idegesnek tűnsz. Elvesztettél valamit?

- Bár úgy lenne. Egy ballonkabátos rendőrhadnagyot büdös szivarral.

- Értesítetted már a Talált Tárgyak Osztályát?

És akkor, mint derült égből a tökön rúgás... -

- Nahát! Hogy magához milyen nehéz bejutni! Nem zavarok? Csak azért jöttem, hogy megmondjam: az áldozatot közvetlenül zuhanyozás után érte a halál. Ezt onnan állapítottuk meg, hogy bőrén rohamosan szaporodni kezdtek a kórokozó baktériumok. Fogadjunk, hogy nincs a fürdőszobájában Szép Kárt. Nagyon közel járok a megoldáshoz.

Ez már végképp sok volt  Dzso Tettesnek. Habzó szájjal ugrott ki az ágyból.

- Én voltam! Én szúrtam le a feleségemet!

- Bocsánat a helyreigazításért, de a feleségét főbe lőtték.

- Nem érdekel hogyan ölték meg! Én tettem!!

- Dzso, egy szót se! Még nem ismertette a jogaidat.

- Ne emlegesd a jogaimat előtte, mert képes lesz felolvasni az egész heti bevásárolnivalóját. Hé, maga!! Követelem, hogy csukjanak le. Egy szép csendes cellát akarok, de azonnal.

Kolompár  felvette a jegyzőkönyvet - most már harmadszor - merthogy mindig kiesett a kezéből és diadalmasan rohant vele a kapitányságra.

- Itt a gyanúsított vallomása, kapitány! Kezdettől fogva tudtam, hogy ő a mi emberünk. A tett helyszíne egyébként is tele volt az ujjlenyomatával.

- Miért ne lett volna? Hiszen ott lakott.

- Na jó, az ujjnyomokat ez magyarázhatja. De akkor is! Túl jó volt az alibije. Az ilyesmit én azonnal megérzem.

- Kolompár, tudom, hogy ez nehéz feladat, de csendben maradna egy percre? Dzso feleségét a sógornője ölte meg és a sógora helyezte el a zenész lakásában. Dzso Tettes, ártatlan. Tíz szemtanúnk van.

- Komolyan mondja? Ez iszonyú! De ha ártatlan, miért tett vallomást?

- Ugyanazért, amiért a többi gyanúsítottja, Kolompár! Hogy megszabaduljanak a folytonos zaklatásaitól! A maga idegesítő módszerének hála 32 ember vállalt magára olyan bűncselekményt amit nem követett el. Gondolja meg, Kolompár, 32 börtönben rothadó ártatlan ember!

- Csak 17-en vannak börtönben, uram. 15-öt már kivégeztek.